Kedvenc sminktermékek
Sziasztok!
Nos mint majdnem minden lányról, rólam is igaz a tény, hogy rajongok a sminktermékekért. Nem szoktam túlzásba vinni a sminkelést, de ha esetleg több időm marad rá reggel, ami nem nagyon szokott előfordulni, akkor van, hogy húzok tus vonalat, de persze elég ritka, hogy fent is hagyom, hiszen sose sikerül egyformára a kettő. Ha a tus nem is játszik szerepet a napjaimba a szempillaspirál annál inkább. Nekem ebből a termékből örök kedvencem az Essence Lash Princess. Egyszerűen imádom, mivel a szerintem kicsi szempilláimat gyönyörűvé varázsolja. Mint minden termék vásárlása előtt, ez után is utána olvastam, és a legtöbb, amihez volt szerencsém pozitív vélemény volt. Az osztálytársaim körében is elég elterjedt, és a legtöbben ezt használjuk, igaz hogy én nagyon sokáig győzködtem magam, hogy megvásároljam, de nem bántam meg az első kipróbálás után, na meg persze ezredjére sem.
Nos amit még használok minden reggel, az a tökéletes alapozóm. Egyszerűen imádom. Szerelem volt első használatra, ennél kivételesen nem olvastam utána, de tanácsokra hallgattam, és a megvásárlás előtt volt szerencsém kipróbálni, mikor is elfelejtettem magammal vinni a sminkjeimet. Ez egy Oriflame termék, méghozzá a Giordani Gold alapozó. De erről sajnos nem tudok képet mutatni ugyanis későn rendeltem és elfogyott. Jelenleg még nincs a markomba a tökéletesség, de nemsokára már újra élvezhetem. (de lehet rászánom magam az újításra és kipróbálok mást is)
Természetesen minden napjaimhoz tartozik a szemöldök zselém. Ez egy Avonos termék, amit az előző posztomban már láthattatok. Igazándiból ott is leírtam, hogy egyszerű használni így nem kell vele túl sok időt eltöltenem. Tusecsetet használok a felvételéhez, mert annak tökéletes a formája hozzá, így ha esetleg, tust szeretnék használni csak gyorsan kimosom és már annak is használható, de ez elég ritka alkalom, hogy én tust használok, így arra az egy alkalomra tökéletes a tusokhoz járó ecset is.
Van hogy használok egy nagyon kevés bronzosítót vagy highlitert. Nem igazán tetszik amikor valakit annyi highliter van, hogy még a holdról is látni lehet, vagy fényesebb az arca a napnál. Én is szoktam használni, de ennél a terméknél szerintem kell egy határ, amit nem sokan tudnak, hogy hol van. Szerintem sokkal nagyobb hatásra van az emberre egy hétköznapi visszafogott smink, mint egy feltűnő. Persze megvannak azok a napok, esték, amikor sokkal jobban, ha erősebb sminket használunk, de akkor is tudni kell, hogy hol is van a határ.
Ti milyen sminktermékeket használtok? Mennyire sminkelitek magatokat?
Ha tetszett a bejegyzésem, írj nekem bátran!
Aliz.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése